hu
en
Hírlevél
 
 
vissza

Új portfóliók az ACAX honlapján

Az ACAX – Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda felhívása kortárs képzőművészek számára Jelen felhívás célja, hogy lehetőséget biztosítson az ACAX idén megújult honlapjának „művészek” menüpontjában való megjelenésre.

A budapesti Ludwig Múzeum – ACAX irodájának legfontosabb célja a kortárs magyar szcéna nemzetközi jelenlétének erősítése és támogatása. Széleskörű adatbázisunkkal igyekszünk tájékoztatási felületet biztosítani.  Honlapunk „művészek” menüpontjában hazai kortárs képzőművészek portfólióit, illetve honlapjait tesszük elérhetővé. Az információk koncentrált megjelenítésével meg kívánjuk könnyíteni a tájékozódást mindazoknak a hazai és külföldi szakembereknek, akik érdeklődnek a kortárs magyar művészet iránt vagy célzottan szeretnének információhoz jutni egy-egy művészről. Az ACAX honlapján való megjelenés hozzájárul a művészek nemzetközi láthatóságához, szakmai együttműködéseket segíthet elő, kiállítási lehetőségeket generálhat. A beérkezett pályázatokat öttagú szakmai zsűri bírálja el.